Hozzáférés |
|
A Rádióhullámokon keresztül történő internet szolgáltatás a XXI. század technológiáját jelenti az internet felhasználás területén. Mit is takar ez valójában? Egy hétköznapi szemlélő számára a WiFi (a vezeték nélküli hálózat rövidítése) azt jelenti, hogy a számítógépe körül eltűnnek a kábelek. Valójában persze ennél többről van szó. A világ legtöbb pontján - így Magyarországon is - vannak szabadon használható rádiófrekvenciák, amelyeket mintegy éteri vezetékkéntâ€, a Wifi technológiát használják a gépek közötti adatforgalom lebonyolítására. A számítógéphez csatlakoztatható, vagy a laptopba épített WiFi-képes eszköz tehát rádióhullámokon keresztül kommunikál egy másik WiFi eszközzel. Kicsit sarkított példával úgy képzelhetjük el, mint amikor a Balaton Rádió adását hallgatjuk rádiókészülékünkön, amely egy antenna segítségével jut el otthonunkba. Jelentős különbség azonban, hogy a Wifi esetében a kommunikáció kétirányú, míg a rádióadásba nem szólhatunk bele. A Wifi kártyával rendelkező előfizetők igényeit egy egymástól megfelelő távolságra elhelyezett, kisméretű antennákból álló települési hálózat szolgálja ki. Egy ilyen hálózat létrehozása sem útfelbontással, sem más kényelmetlenséggel, vagy kellemetlen (káros) környezeti hatással nem jár a lakosság számára. |